BEMUTATKOZÁS

  

Dél-Budán, a XI. kerületben, az őrmezei lakótelepen, a Dúdoló Bölcsőde és az Őrmezei iskola szomszédságában található. Évek óta ellensúlyozni próbáljuk a lakótelepi környezet kedvezőtlen hatásait a gyereknevelésben.

Nevelési elveink:

  • Nevelési rendszerünkben hangsúlyosan kezeljük a külső világ tevékeny megismerését.
  • Egyre több természetes anyaggal ismertetjük meg és vesszük körül a gyermekeket.
  • Az innovatív pedagógiai törekvések különböző elemeit (pl. Waldorf, Lépésről-lépésre) beépítjük pedagógiai nevelőmunkánk folyamatába.
  • A nap folyamán biztosítjuk a gyermekek megnövekedett mozgásigényének, szükségleteinek kielégítését.
  • Egyéni bánásmóddal segítjük szocializációs fejlődésüket.
  • Minden gyermeknél alkalmazzuk a prevenciót. Az arra rászorulók esetében egyéni fejlesztési terv alapján kompenzáljuk a részfunkciókban való lemaradást.
  • Az óvodai nevelés keretében folyó személyiségfejlesztés eredményeként képessé tesszük gyermekeinket az iskolai közösségbe történő beilleszkedésre, tanulmányaik megkezdésére.

2002-ben elnyertük a Madárbarát Óvoda címet. 2009- ben sikeres pályázatunk eredményeként három évre, majd 2012-ben és 2015-ben újabb három évre megkaptuk a Zöld Óvoda címet, 2021-ban pedig az Örökös Zöld Óvoda cím birtokosai lettünk. Ugyanebben az évben óvodánk elnyerte a Boldog Óvoda címet is. A címek köteleznek és meghatározzák szemléletünket, e területen végzett nevelőmunkánkat. Szellemi és tartalmi megújulásunkat felszereltségünk igényes megválasztása is szolgálja. Ezért törekszünk a természetes anyagok és kiegészítők használatára. Fontos számunkra, hogy korszerű, esztétikus és az érdeklődést spontán módon felkeltő szerep- és képességfejlesztő játékok álljanak a gyermekek rendelkezésére. Óvodákban 2020 -ban áttértünk a környezetbarát tisztítószerek használatára a 2016-os nevelés évtől. 2017 őszén óvodánk kívül a KEHOP EU-s pályázat keretében megszépült: hőszigetelést és új napsárga festést kapott. A 2018/2019-es nevelési évben kértük a Fenntartótól egy csoport szüneteltetését, mely csoport igény esetén a 2021/2022-es nevelési évben visszaállítható. Csoportszobáink belül is világosak, berendezésükkel hangulatos, családias légkört árasztanak. Kihúzható napvédő ernyővel felszerelt, fedett teraszaink is vannak. Hatalmas zöld területű udvarral rendelkezünk. Az udvar folyamatos megújulásán dolgozunk, a 2020-as esztendőben füvesítéssel és új játszótéri eszközök telepítésével valósítottuk meg ezt, míg 2021-ben új, korszerű játékokkal is bővült az udvar, gyermek focipálya és kis járművek is rendelkezésre állnak a szabadtéri játékhoz. A gyermekek egészségének megóvása és erősítése érdekében ezeket a lehetőségeket nevelési céljaink és feladataink szolgálatába állítjuk.

A gyermekek mozgásigényének kielégítését:

  • a tornaszobában korszerű sporteszközökkel
  • az udvaron természetes anyagokból készült fával, kötéllel kombinált mászókák, rollerek, kismotorok napi használatával biztosítjuk.

Minden csoport magán viseli az ott dolgozó felnőttek szemléletét, egyéniségét és nevelési attitűdjét. Testületünk belsőigénye töretlen a szakmai megújulásra. Ennek érdekében lépést tartunk az informatikai fejlődéssel, rendszeresen használunk projektort és egyéb IKT eszközt, mind a gyermekekkel való foglalkozás kiegészítéseként, megújításaként, mind pedig a szülőkkel való kapcsolattartásra, egyéb óvodai célú ismeretszerzésre. Kiállításokat szervezünk a szülők bevonásával, színházat látogatunk, környezettudatos tanulmányi kirándulásokon veszünk részt. Évek óta tapasztaltuk, hogy folyamatosan nő azoknak a gyermekeknek a száma, akik valamilyen részképességhiánnyal, vagy különböző beilleszkedési problémával küzdenek. Ebből kiindulva 2011 júniusában, szeptember 1-jei hatállyal alapító okiratunk módosult, ami már tartalmazta a sajátos nevelési igényű gyermekek integrált óvodai nevelését a szakértői bizottság véleménye alapján. A 2021/22-es nevelési évben – a Kelenvölgyi Óvoda nemzetiségi projektjéhez kapcsolódva - óvodánk is indított német nemzetiségi csoportot, melyet szakképzet, német nemzetiségű óvodapedagógus végzettségű pedagógus lát el. Az óvoda középső és nagycsoportos korosztályában is tartunk hetente német nyelvű érzékenyítő foglalkozást, melyet a szülők előszeretettel vesznek igénybe.



© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA