Zöld fal átadó a Neszmélyi úti Óvodában

2016. április 30-án Zöld falat adtak át a Neszmélyi úti Óvodában Újbuda Önkormányzatának köszönhetően. E mellett óvodánk átriumában nagyméretű dézsákat is elhelyeztek, melyekben növényeket, fűszernövényeket ültettek.

Kazinczi Eszter, óvodavezető egy Wass Albert idézettel nyilvánított köszönetet az intézmény nevében.

„Vendég vagy a világban, és ez a világ vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virágja, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni neki! Igyekezz többet törődni azzal, ami még a világ szépségeiből csodálatosképpen megmaradt.”

   

A Neszmélyi Úti Óvodában eddig is hangsúlyos volt a környezettudatos nevelés, Óvodánkba nagy hangsúlyt fektetünk a jeles Zöld napok megünneplésével ( Szőlő szüret, Mihály nap, Állatok világnapja, Víz és Föld világnapja, Madarak- és Fák napja) a környezeti nevelésre, mert ezáltal a gyerekek olyan tapasztalatokra tesznek szert, amelyek később ismeretté, egész életre szóló tudássá válnak. A gyerekeknek fejlődnek olyan szociális kompetenciái, mint segítőkészség, önzetlenség, figyelmesség, önállóság, önfegyelem, kitartás, feladattartás, szabálytudat, környezetért felelős öntudatos magatartás kialakulása.

   

A most átadott zöldfalnak és az átriumba került fűszerkertnek köszönhetően már gyakorlati tudással is felvértezik a gyerekeket, a zöldfűszereket pedig felhasználják majd a teafőzéshez, ebédkészítéshez.

  

– A gyerekek megismerték a citromfüvet, a mentát és a zsályát, miközben közösen alkoholmentes mojitót készítettünk – mondta Kazinczi Eszter intézményvezető, aki szerint az óvodások a megszerzett ismeret és a közös élmény hatására válnak környezetüket szerető, azt óvó-védő, a természet szépségeire rácsodálkozó, egészséges életmódot igénylő gyermekekké.

  

A gyermekekhez fordulva elmondta nekik, hogy ők a családjuknak és a nagy közösségnek, ennek a nemzetnek a reménységei. Itt ülnek köztük a jövő sikeres kutatói, feltalálói, tanárai, felelős vezetői. A család, a tudás, a környezetünk megbecsülése és támogatása az ő boldogulásotok, és az ő kezükben van.

   

Befejezésül a kedves jelenlévő óvodások műsorával köszöntötték a meghívott vendégeket.

© 2013-2017 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA