TÉKA néven indul útjára Újbuda könyvklubja Ősszel elindul a TÉKA sorozat, ami a Szalon estek mellett, a mostani on-line programot folytatva, élő könyvklubja lesz Újbudának.
Vízen szállítják a Duna-híd első hídelemét Folytatódik a Déli Körvasút építése, Csepelen már hajóra emelték és előkészítették szállításra a Déli összekötő vasúti Duna-híd első elemét – adta hírül a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Közlekedés a pünkösdi hosszú hétvégén Pünkösd vasárnap és hétfőn, május 31-én és június 1-jén a közösségi közlekedési járatok az ünnepnapokon, illetve munkaszüneti napokon érvényes menetrend szerint indulnak.
Megújul a MOL Bubi 2021-re teljesen megújul a MOL Bubi közbringarendszer. Új mobilapplikáció, könnyebben tekerhető kerékpárok, többszintű árazás és rugalmasabb használat is szerepel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) terveiben.
Több jegyellenőrzésre kell számítani A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az utasok kérésére növeli a fővárosi vonalakon a jegyellenőrzések számát.
Így változik meg az élet péntektől Péntektől szabad menni a fővárosi éttermek belső tereibe, fogadhatnak vendégeket a budapesti szálláshelyek, és a sportrendezvények, valamint a nemzeti parkok szabadtéri bemutató létesítményei is látogathatók – hangzott el az operatív törzs sajtótájékoztatóján.
Jön az iskolaőrség Iskolaőrség létrehozásáról döntött a kormány. Az intézkedés mintegy 500 iskolát érint, ebből körülbelül 140-150 szakiskola.
Felfuthat a lakásépítés a rozsdaövezetekben A rozsdaövezeti lakásprogramról szóló törvénytervezet alapvető változást hozhat az új lakások piacán – derül ki az ingatlan.com közleményéből.
Online tudományos konferencia a Műegyetemen Az Új Nemzeti Kiválóság Program támogatásával elért tudományos eredményeiket ismertették 18 szekcióban csaknem 180 műegyetemi előadáson a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ösztöndíjasai az intézmény szerdai online tudományos konferenciáján.
Gyermeknapi hétvége a BKK-nál Május utolsó hétvégéje a gyermekeké – a fővárosi közlekedésben is. A Budapesti Közlekedési Központ a biztonságot szem előtt tartva idén a gyermeknap alkalmából online programokkal éss különleges hangbemondásokkal készül.
Péntektől nyitnak a fővárosi éttermek belső terei Péntektől Budapesten is megnyihatják eddig lezárt belső tereiket a vendéglátóhelyek. A dolgozóknak maszkot kell viselniük és kötelező lesz a távolságtartás is.
Csökken a magyarországi madárállomány Az erdei élőhelyeken fészkelő madárfajoknál is megfigyelhető a fészkelőállomány-csökkenés a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) elemzése szerint.
Segítheti-e a D-vitamin a vírusfertőzések elleni védelmet? Csontjaink védelme és izomerőnk fokozása mellett a D-vitamin a betegségekkel szembeni védekezőképességünkre is pozitív hatást gyakorol. A Semmelweis Egyetem honlapja szerint a következő hónapokban egészséges embereknek már tablettára sincs szükségük a megfelelő D-vitaminmennyiség fedezéséhez, hiszen a nyári időszakban 10-30 perc napon töltött idő elég a vitamin megfelelő szintű termelődéséhez, ami napi 2000 nemzetközi egység.
Egyre több a hamis fogyókúrás készítmény Allergiás reakciókat válthatnak ki a hamis fogyókúrás készítmények - hívja fel a figyelmet a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH)