Figyelem: érkezik az ónos eső Kilenc megyére adott ki ónos esőzés miatt figyelmeztetést keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Rangos mezőnyben ért el sikereket a BME vegyész kara Nívós nemzetközi elismerésben részesültek a BME és a Miskolci Egytem vegyészmérnök kutatói valamint ipari partnerük, az EGIS Gyógyszergyár Zrt. közös kutatói csapata.
Turizmus: téli kikapcsolódást hirdető kampány indul Új belföldi kommunikációs kampányt indított a téli kikapcsolódás, az egészségturizmus és a gyógyvíz népszerűsítésére a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), a hétfőtől egy hónapon át tartó akcióhoz eddig több mint 200 szálláshely és fürdő csatlakozott speciális ajánlatokkal - jelentette be Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója sajtótájékoztatón.
Széki tánckurzus és a Dresch Quartet januárban a Fonóban Nyolcalkalmas széki táncokat oktató kurzus és a Dresch Quartet koncertje is szerepel a Fonó Budai Zeneház januári programjai között - hangzott el az M1 adásában.
Újév Újbudán A kerületi intézmények vezetőjét köszöntötte újév alkalmából Simicskó István honvédelmi miniszter, országgyűlési képviselő, valamint Hoffmann Tamás polgármester. A politikusok mindketten az oktatás és a közösségépítés eredményeit méltatták.
Végleg megszűntek a 40-es hívószámok Január 1-jétől már nem használható a hazai kékszámszolgáltatás a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) rendelete nyomán – emlékeztet a hatóság. A 40-es számokat használó cégeknek két évük volt áttérni más hívószámokra, és jellemzően a 80-as zöldszámok vagy vezetékes földrajzi számok mellett döntöttek.
Nyugállományú katonákat köszöntöttek Január elején két nyugállományú katonát köszöntöttek születésnapjuk alkalmából a kerületben. Dzsugán József a 85., míg Torma Sándor a 90. életévét töltötte be a közelmúltban. Az emléklapot és az ajándékcsomagot Simicskó István honvédelmi miniszter munkatársai adták át az ünnepelteknek.
Korszerűbbek lesznek az oktatási intézmények épületei A kerületben működő oktatási intézményekbe látogattott Hoffmann Tamás polgármester, hogy egyeztessen a létesítmények vezetőivel a megvalósult fejlesztésekről és a tervezett beruházásokról. Vele tartott Németh Zsolt országgyűlési képviselő is, hogy tájékozódjon a kerületi iskolák és óvodák helyzetéről.
Labdákkal a sportos életért Lepkés, pöttyös, virágos labdákat kaptak a gyerekek a Sasadi Óvodában. Az ajándékokat a BEAC női kosárlabda-szakosztálya adta át közös játék keretében.
Március végéig érvényes a parkolási engedély A megszokottnál tovább, március 31-éig érvényesek a parkolási engedélyek a kerületben. Újbuda képviselő-testülete még tavaly szeptemberben határozott a közterületen történő járművel várakozás rendjéről és díjairól.
Április 8-ra tűzte ki a választás időpontját az államfő 1990 óta a választás időpontjának kitűzése a köztársasági elnök alkotmányos joga és kötelessége. Áder János megnevezte az időpontot, amely szerint április 8-án lesznek az általános országgyűlési választások Magyarországon.
Sokan adakoztak az ünnepek előtt Az Újbudai Humán Szolgáltató Központ munkatársai önkéntesként vettek részt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület karácsonyi gyűjtőakciójában. A szervezetek és magánszemélyek adományaiból karácsony előtt összegyűlt adományokból közel ötven élelmiszercsomagot, valamint 35 kilónyi tartós élelmiszert osztottak szét a kerületi családok között.
Rajzverseny az Iskolaközpontban Közel 120 alsó tagozatos általános iskolás vett részt a Szent II. János Pál Iskolaközpontban január 10-én tartott kerületi rajzversenyen. A programot az Újbudai Pedagógiai Iroda szervezte.
Még nincs döntés a rendszámtáblákról Pár éve 2030 környékére várták a hatóságok a mostani, 1990 augusztusában indított 3 szám és 3 betű kifutását, ám annyira felpörgött az új és használt autók forgalomba állítása, hogy ha így folytatódik, 2025 környéke a reálisabb dátum. Hogy utána milyen rendszámok lesznek, egyelőre nem tudhatjuk – írja a hirado.hu.
Tájékoztatót küld mindenkinek a NAV A személyijövedelemadó-bevallás rendszerének átalakításával kapcsolatos levelet küld a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.