Piknik a Szent Angyalok Plébánia kertjében A Szent Angyalok Plébánia kertjében tartottak pikniket és családi napot a kereszténydemokraták május utolsó szombatján.
Mikrocenzus: pillanatkép a népességről és a lakásokról A lakosság mintegy 10 százaléka, vagyis 440 ezer háztartás bevonásával végezte el a mikrocenzust 2016 őszén a Központi Statisztikai Hivatal. A „kis népszámlálás” első eredményei a népesség és a lakások jellemzőiről tájékoztatnak.
Koncertek, közösségi falatozás és workshopok a Gárdonyi Pikniken Kétnapos minifesztiválnak ad helyet június 8-án és 15-én Gárdonyi tér. A Gárdonyi Piknik koncertekkel, workshopokkal várja az érdeklődőket, az ingyenes fesztivál célja a közösségépítés és a környék népszerűsítése.
Idén is lehet pályázni a Családbarát munkahely címre Idén is pályázhatnak a kis-, közepes és nagyvállalatok, valamint a költségvetési szervek a Családbarát munkahely címre - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a Nők a családban és a munkahelyen című konferencián.
Katonákat köszöntöttek Újabb két nyugalmazott katonát köszöntöttek a kerületben Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselőjének kezdeményezésére. Zombory Vilmosné 85., Szabó Jenő 90. születésnapját ünnepelte tavasszal.
Telt ház volt az ELEVEN Tavaszon Hosszas szervezés és komoly előkészületek előzték meg a negyedik ELEVEN Tavasz fesztivált, de megérte a fáradozást. Senki sem csalódott, aki május 19–20. között a Bartók Béla Boulevard-on járt.
Designgondolkodás: a sikeres startup egyik titka A környező országok közül a magyar startup ökoszisztéma a legerősebb, nagyon sok jó ötlet van a piacon, ám nem mindegyik jut el a fogyasztóig. Az IBM szakemberei szerint a sikerhez elengedhetetlen elsajátítani a design thinking, vagyis designgondolkodás módszertanát - amit megtanítanak az MVM Edison program 12 nyertes pályázójának a Műegyetemen.
Közösségi Bank és Farmbistro Újbudán A fenntarthatóság jegyében nyitott közösségi bankfiókot a Bartók Béla úton a Magnet Bank. A közösségi pont inkább kávézóra, mintsem pénzintézetre emlékeztet. A hely akadálymentes, baba- és kutyabarát.
A kalandos életű repülőgép alkotói vérbeli mérnökök voltak Visszatért „születési” helyére az 1944-ben kilopott M-24-es, amelynek felújításában műegyetemi hallgatók is részt vesznek.
Chris Cornellre emlékeznek az A38 hajón Magyar zenészek, újságírók és rajongók emlékeznek Chris Cornellre, a Soundgarden és az Audioslave közelmúltban elhunyt énekesére június 23-án az újbudai A38 hajón.
Katasztrófavédelem: csütörtökön kezdődik a szúnyoggyérítés Június 1-jén, csütörtökön indul az országos szúnyoggyérítési program; az irtás a Szigetközben és a Tisza-tónál kezdődik.
Már szombaton gyereknap volt a kerületben Hétvégén a kerület számos pontján tartottak gyereknapot. Már szombaton minden szülő, nagymama és nagypapa a gyerekeket ünnepelte, a sort a Bikás parki rendezvény zárta vasárnap.
Vége az írásbelinek, kezdődik a szóbeli érettségi Országszerte befejeződtek az írásbeli érettségik, hamarosan kezdődnek a szóbeli vizsgák. Az emelet szintű érettségiket június 8-15. között, a közép szintűeket június 19-30. között tartják – írja az Oktatási Hivatal.
Az 1867-es kiegyezésre emlékező ezüstérmét bocsátott ki az MNB Húszezer forint névértékű ezüst emlékérmével emlékezik a Magyar Nemzeti Bank az 1867-es kiegyezés 150. évfordulójára.
Vetélkedő a Gellért-hegyen Mintegy 250 kerületi diák vett részt a Madarak és Fák napja alkalmával a Gellért-hegyen tartott természetvédelmi versenyen. A csapatokat Hégli Imre, az önkormányzat környezetvédelmi osztályának vezetője köszöntötte.