Vasárnap terrarisztikai és akvarisztikai börze az FMH-ban Vasárnap rendezik a TerraAkva terrarisztikai és akvarisztikai börzét a TEMI Fővárosi Művelődési Házban.
Újbudán dedikált Gary Chapman Kígyózó sor, órákig tartó dedikálás: leginkább ezzel lehet jellemezni Gary Chapman vendégeskedését az újbudai Libri könyvesboltban. Az „5 szeretetnyelv” pszichológiai fogalom megalkotójával bárki találkozhatott a Allee könyváruházában.
90 éves lett Somos László A napokban ünnepelte 90. születésnapját a kerületben élő, 1927-ben született, jelenleg már nyugállományban lévő ezredes, Somos László. A Simicskó István honvédelmi miniszter által aláírt emléklapot – egy ajándékkosárral együtt – március 29-én adták át az ünnepeltnek.
Júniusban Anthrax-koncert a Lágymányosi-híd tövében A világ egyik legfontosabb heavy metál zenekara az Anthrax, a Barba Negrában adott nagy sikerű márciusi koncert után június 12-én szabad téren, a Barba Negra Trackben lép fel.
A medvehagyma gyűjtésének szabályira figyelmeztet a NÉBIH A medvehagyma gyűjtése engedélyhez kötött, emellett a termesztett zöldségekhez, gyümölcsökhöz hasonlóan, az általános jelölési, nyomon követési előírások is vonatkoznak rá – figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).
Új évaddal nyitott az Újbudai Kulturális Szalon Három sikeres ember, három különböző életúttal és mégis hasonló értékrenddel. Az Újbudai Kulturális Szalon új évadának első rendezvényén az állandó meghívott vendégek, Simicskó István és Hoffmann Tamás mellett Reviczky Gábor színművész foglalt helyet. Kiderül, hogy a vendégek hasonló elvek szerint élik életüket, azaz a család, a múlt, a haza, a sport és a filmek szeretete összeköti őket.
Simicskó: a NATO a biztonság garanciája A NATO a biztonság garanciája, és a tagállamoknak együtt kell megtalálniuk a hatékony válaszokat a kihívásokra - mondta a honvédelmi miniszter a NATO kétnapos budapesti transzformációs szemináriumának megnyitóján.
Orvoslás és hit A vallásos hit nem csupán az orvost teszi hatékonyabbá, a betegek is gyorsabban gyógyulnak, vallja Csókay András idegsebész.
Kertész Imre-emléknap Budapesten Várossétával és felolvasással Nyomkeresők címmel Kertész Imre-emléknapot rendez április 1-jén, szombaton Budapesten a Szépírók Társasága közösen a Kelet Kávézóval és a Magvető Kiadóval.
Újbudai étterem is ünnepli kedden a francia gasztronómiát Öt földrész 150 országában 2000 étterem népszerűsíti a francia gasztronómiát kedden a Gout de/Good France projekthez kapcsolódva, melyben idén már tizenöt magyar, köztük egy újbudai étterem is részt vesz.
Új villámtöltő villanyautósoknak Újbudán A nap 24 órájában elérhető magyar fejlesztésű és gyártású elektromosautó-töltőállomást adott át Újbuda Önkormányzata a Vincellér utcában. A kerület ezzel a beruházással járul hozzá az e-mobilitás előmozdításához és a légszennyezés csökkentéséhez.
Belvárosi dizájn Őrmezőn Trendi dizájnnal, megújult külsővel várja a vendégeket az őrmezei Don Pepe pizzéria. Az étterem február 27-én nyílt meg ismét.
Zöldszámon érdeklődhet ha elszállították az autóját! Zöldszámot hozott létre a Budapesti Rendőr-főkapitányság azoknak, akiknek a járművét a március 15-ei rendezvények miatt elszállítják a lezárt útszakaszokról - közölte a rendőrség kedden a honlapján.
60 éve együtt szeretetben, hűségben A nagykátai származású Szécsényi Erzsébet és a gyóni születésű Fülöp László 1957 februárjában kötött házasságot, majd Budapesten alapított családot. Különleges és csodálatos, hogy frigyük 60 esztendőt megért szeretetben, hűségben, így Erzsi néni és Laci bácsi idén ünnepli gyémántlakodalmát.
Idén is volt nőnapi ünnepség Újbudán A 60 éven felüli hölgyek köszöntése régóta hagyomány Újbudán, a közösségi házakban évek óta tartanak nőnapi ünnepséget. Az alkalomra jácinttal kedveskedett a hölgyeknek Hoffmann Tamás polgármester, Molnár László alpolgármester és Kerékgyártó Gábor önkormányzati képviselő.